2012. április 16., hétfő

Őszintén

Az az igazság, hogy tartozom a blogomnak egy vallomással. A helyzet az, hogy majdnem elhagytam. Az utóbbi időszak ugyanis sajnos úgy alakult, hogy mindentől elment a kedvem. Majdnem. Ez a blog a kertről szól, és nem terveztem, hogy a lelkiállapotomról is írok majd benne, de nem kerülhetem ki, hiszen ez volt az oka a hosszas hallgatásnak, hogy íly csúfosan elhanyagoltam naplóm, vagyis a kert naplóját. De ha hű akarok maradni az igazsághoz, akkor el kell mondanom, hogy majdnem föladtam az álmainkat. Az év kezdete óta valahogy kudarc jött kudarcra, minden, ami csak tönkremehetett az bizony tönkre is ment, elromlott, szétesett, eltörött, beázott, kiszáradt, megfagyott, összedőlt, beszakadt. Ránkszakadt egy jócsomó adminisztratív teendő, ami köztudottan nem túl nagy motiváló erő. Furdalt  a lelkiismeret kisfiam miatt, akivel, érzésem szerint, a kert gondjai miatt nem tudok úgy és annyit törődni, amennyit és ahogy szeretnék, fáradtnak és kimerültnek látom a családomat. A rosszkor jött enyhe időt, túl kemény fagy, majd túl hosszú szárazság követte, aztán túl kevés eső, virágzáskori fagy, beporzáskor pedig hideg.
Azután szembesülnünk kellett azzal, hogy bizony meg kell tanulnunk sokkal hatékonyabban értékesíteni. Megtapasztalhattuk, hogy milyen lehet az, amikor ki van szolgáltatva egy termelő a felvásárlók kénye-kedvének. Undorító érzés. Szerencsére nem vagyunk olyan mértékben rászorulva az eladásra, hogy belemenjünk a méltatlan alkuba, de bármikor sor kerülhet erre. Borzasztó a helyzet. Elképesztően nyomott áron, alkudozva zajlanak az üzletek. De nem is ez a legroszabb, hanem az a lekezelő, lesajnáló, megalázó stílus, ahogy egyesek viselkednek a termelővel. Mintha nem is ugyanolyan emberről lenne szó. A fogyasztókat sem értem feltétlenül. Az almánk nem olyan makulátlan, mint a gigaültetvények mérgekkel agyonterhelt gyümölcse, de messze nem olyan rémes állapotú, mint amilyeneket a városunkban és környékén árulnak a szuperek és hiperek, valamint a legtöbb zöldséges. Nem mellékes az sem, hogy a mi almánkat éretten szedjük, a nap érleli, nem pedig  gáz a raktárban. Ja, és ez az zamatos, szép, egészséges, pirosan mosolygós gyümölcs éppen feleannyiba kerül, mint az üzletben. Ráadásul, ha kell, házhoz is szállítjuk. De nem hibáztatom a fogyasztókat. Nekünk kell megtanulni hatékonyabban eladni. Panasz nem lehet ránk, mert aki egyszer vásárolt nálunk, nagy eséllyel vissza is tér, sőt ajánlja is gyümölcsösünket másoknak.
Másik lehúzó erő volt a túl sok kéretlen tanács és vélemény, amelyet nem rossz szándék vezérelt, de kivétel nélkül pesszimista volt. Mások helyében mindenki rendkívül okos és tájékozott. Szóval mindez így együtt kicsit sok volt.
Megmaradt szánalmas kis energiámat a kert körüli teendőkre öszpontosítottam, a meglehetősen fárasztó tavaszi munkákra, metszés, vetés, stb.
Mindezek ellenére a terv továbbra is a biotermesztés, noha jelentősen át kellett értékelnünk bizonyos dolgokat, nagy tervek vannak készülőben, pályázatok, telepítések. Nem tudunk és nem is akarunk az elveink ellenére cselekedni, így inkább reménykedünk, tanulunk, figyelünk és dolgozunk.

Csak most valahogy még a tavasz is olyan -ki kell mondjam- csúnya. Előbb a szárazság, most meg ez a hideg szürkeség. Még a természet is valahogy olyan nyögvenyelősen születik újjá. Jaj, nagyon kéne most valami bíztató égi jel.