2012. július 13., péntek

Gyors helyzetjelentés a gyümölcsösből

Sajnos az idei évben sok dicsekednivaló nincs. A beprozás és terméskötődés idejében meglehetősen rossz időjárási viszonyok uralkodtak, hideg, erős szél, fagy, így sajnos nem lett túl sok cseresznye és sárgabarck sem. A családnak azért jutott, és ami volt, az finom és egészséges lett. Két kicsiny második éves meggyfánk csodálatosan termett, remélhetőleg ez jót jelent a következőkre nézve, az őszibarackok viszont szintén nem produkálnak túl nagy mennyiséget, bár ízre, zamatra, méretre nem lehet panasz. El is határoztuk, hogy ősszel ültetünk még néhányat. Annál is inkább, mert a fránya őzeink valamiért az őszibarackot tizedelték meg leginkább. A szilva már kékül, közepes termést várunk, csakúgy mint az almától.

A tavaszi hideget követő forró aszályos nyár természetesen nem tesz igazán jót egyiknek sem. Idén sikerült jól elkapni a varasodást és az almamolyt, az almailonca kártétele sem számottevő. Erősen károsítja a lombozatot viszont egy aknázómoly. A száraz meleg pedig nagy barátja a lisztharmatnak és a levéltetveknek. Tavasszal szilvafronton a moníliával gyűlt meg a bajunk. Idén ez nálunk az egész környéken, a város közepén is láthatóan nagy erővel támadt.
Sok-sok öntözés mellett (hála a kutakért) a tavaly és tavalyelőtt telepített fiatal gyümölcsfák szépen megeredtek. Az alma (Freedom és Braeburn fajták) szászszázalékosan, veszítettünk viszont két vilmoskörte és egy kajszifát. Legrosszabbul az őszibarack teljesített, a legerősebbnek látszó Champion csemeték közül ötből talán egy ha megmarad, és ezeket nem az őz intézte el, az biztos.

Nyáron a növényvédelem mellett főleg kaszálnunk kellett, azt sem sokat, mert ebben a szárazságban még a fű se nőtt. Haladtunk a tavaszi metszés, ritkítás, kivágás fafeldolgozási munkálataival, ami nagy szó, mert ezzel több éves elmaradásunk szokott lenni. Rendbe hoztuk a fáskamrát is. Összeségében a tavasz vége és a nyár eleje most inkább a tervekről, kalkulációkról szólt és a traktor helyett a laptop előtt ülve telt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése